Népszerű bejegyzések

2013. november 1.

Pillecukor - sütőtökös narancsos, epres borsos

Pillecukor már volt a blogon, de most az ősz jegyében mindenképpen szerettem volna valami különlegeset készíteni, így jutott eszembe a sütőtökös. A browniehoz lesütött 1 kg tökből futotta erre is. Nekem ez a változat sokkal jobban ízlik mint a bolti. Az állaga nem olyan nyúlós, inkább hab az egész. A natúr íze teljesen olyan mint a bolti, tehát ha azt szeretjük ne ízesítsük!

Hozzávalók:

30 ek (120 g) víz
20 g (1 cs.) zselatin

15 ek (60 g) víz
80 g méz

200 g cukor
80 g méz
2 ek víz
csipet só
kevés vanília aroma

Elkészítjük az ízesítést.

50 g sütőtök püré
1 narancs leve és héja
1 tk fahéj.

Az egészet egy lábosba mérjük összeforraljuk amíg már pépes lesz az állaga, minél kevesebb benne a folyadék. Körülbelül 5 perc. Átpasszírozzuk.

6 púpos ek. házi eperlekvár
1 tk. őrölt bors (esetleg citrom vagy rózsabors)

Egy lábosban összeforraljuk a lekvárt a borssal. Ha magos volt a lekvár, átpasszírozzuk.

A vizet és a zselatint összekeverjük és hagyjuk állni amíg a többi részt elkészítjük.
15 ek forró vizet és 80 g mézet összekeverünk és a keverőtálba öntjük. Ha van tálas mixerünk azzal csináljuk, nekem a kézi mixerrel nagyon fröcskölt az elején!
200 g cukrot, 80 g mézet, két evőkanál vizet és egy csipet sót összekeverünk és  120°C-ra melegítjük.
A zselatint a mikróban 30 ml alatt felmelegítjük és a keverőtálba öntjük a mézhez és a vízhez.
Elkezdjük verni és nagyon lassan, vékony sugárban öntjük a cukorszirupot a keverőtálba. Alacsony fokozaton verjük! Ellenőrizzük, hogy nem süllyedt le az egész cukorszirup a tál aljára. Ha igen, keverjük fel. Verjük 5 percig ezen az alacsony fordulaton majd kapcsoljunk közepes fokozatra. Adjuk hozzá a vanília aromát és újabb 5 percig verjük. A masszának már habos állagúnak kell lennie. A legmagasabb fordulatszámra kapcsolva verjük újabb 5 percig.

Ha letelt az idő a masszánk már habos, körülbelül 3x akkora a térfogata mint az elején. Ekkor 3 részre vesszük. Az egyik rész marad üresen, ezt így kiadagoljuk. Előzőleg kiolajozott formából könnyen kijön!
Az egyik részbe beleforgatjuk a sütőtökös pürét a másikba pedig az epreset. Ezt is kiadagoljuk. A formát mindig olajozzuk és béleljük folpackkal. (vagy alufóliával, ha nincs más)


Néhány órát hagyjuk dermedni majd darabokra vágjuk és porcukor és keményítő 1:1 arányú keverékében meghempergetjük majd egy szita segítségével lerázzuk a felesleget. Szobahőmérsékleten, lezárt dobozban tároljuk.




2013. október 27.

Sütőtökös brownie

Szeretek szezonális dolgokat készíteni. Imádom a téli illatokat, a fahéjt, gyömbért, narancsot... A sütőtököt kifejezetten nem szeretem, de egyre több helyen jött velem szembe és a család szereti, úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt. A sima, kisült tök nem lopta be magát a szívembe, de a süti azt hiszem gyakran fog készülni. Isteni finom, szaftos.... érdemes kipróbálni, annak is, aki nincs oda a sütőtökért. A céklás browniet kóstoltátok már? Akinek az ízlett, ezért is oda lesz!



250 g sütőtök püré
100 g étcsokoládé
100 g barna cukor
5 ml Kalahari likőr
1 fél narancs és 1 egész citrom reszelt héja
50 g olvasztott vaj
2 tojás
100 g liszt
4-5 ek. kakaó

A sütőtököt megsütjük kevés cukorral. Én 1 kg-ot sütöttem, abból lett egy adag pillecukor (recept hamarosan), ez a süti és maradt 3-4 szelet a családnak is. Ha csak emiatt veszünk tököt, fél kg elég lesz.
Az étcsokoládét megolvasztjuk, a tökpürét kimérjük és belekeverjük a csokit.


Hozzáadjuk a cukrot




Öntünk hozzá likőrt, belereszeljük a citrom és narancs héját.



Hozzáöntjük a vajat




Hozzáütjük a tojásokat


A kakaót és a lisztet hozzáforgatjuk



Egy kisebb méretű, zsírpapírral bélelt tepsibe egyengetjük és kisütjük 25 perc alatt közepes lángon.



Még melegen felszeleteljük, porcukrozzuk és megesszük!


2013. október 6.

Almás diós kosárkák szerecsendióval és gyömbérrel

Valami igazán télieset szerettem volna enni és számomra nincs téliesebb íz mint a fűszeres sült alma. Ehhez jött, hogy a linzer tészta nemrég volt tananyag, gyakorolni kell, így már össze is állt a desszert. Imádom, ahogy a gyömbér, az alma és a fahéj összefonódik, erre jön még a szerecsen dió ami fantasztikussá teszi. Érdemes kipróbálni, csak ennyit mondok!



Barna linzer tésztához:

250 g liszt
50 g darált dió
166 g vaj/margarin
83 g porcukor
1 kisebb tojás sárgája
3 g vaníliás cukor
3 g citromhéj reszelék

Az eredeti recept 3 kg liszthez számol, ezért az érdekes számok.

A lisztet a darált dióval összekeverjük.
Egy másik tálban a vajat összedolgozzuk a porcukorral és a tojás sárgájával. Ezt egy kézi habverővel vagy egyszerűbben kézzel tudjuk megtenni. Ha egynemű hozzáöntjük a diós lisztet és az ízesítőket és gyorsan összegyúrjuk. Fél órára hűtőbe tesszük, eddig elkészítjük az alma tölteléket.

500 g alma (pucolva, kicsumázva, felkockázva mérve)
100 g cukor
3 tk méz
1,5 tk fahéj
egy kisebb szerecsendió fele
kis darabka gyömbér

Az almát megpucoljuk, magházát eltávolítjuk egy körülbelül 1cm x 1cm-es kockákra vágjuk. A cukorral összeforgatjuk és állni hagyjuk 20 percet amíg levet ereszt.Ezt a levet leöntjük róla majd az ízesítőket hozzáadjuk, a szerecsendiót és a gyömbért ráreszeljük. Elkezdjük főzni majd ha már minden levét elfőtte és megpuhult szépen, jó is lesz.

A tésztánkat kinyújtjuk 3-4mm vastagra és a kosárka formákat kibéleljük vele. A formákat nem kell vajazni, mivel a tésztánk vajas ki kell hogy pottyanjon ha megsült. Az alját megszurkáljuk és 3 percre betoljuk a sütőbe.
Kivesszük, az alma tölteléket belekanalazzuk és tovább sütjük 10 percet vagy amíg a kosárkák széle elkezd barnulni.

5 dkg csokit megolvasztunk amíg sülnek. Pár csepp olajat keverünk bele. Ha megsültek kiforgatjuk a formából, egymás mellé sorakoztatjuk és az olvasztott csokit rácsorgatjuk.
Hidegen, melegen egyaránt finom!


2013. szeptember 11.

Itt van az ősz, itt van újra és Sió nyeremény

Tehát itt van az ősz, vele együtt az iskola is. Nekem ez nem egy átlagos ősz, nem a megszokott rutin, vissza az utált iskolapadba, tanulni azt amiről tudom, hogy soha az életben nem fogom hasznosítani. Én mint építész? Na, attól inkább megmenteném a világot.

Ez az ősz más, végre azzal foglalkozhatok, ami az elmúlt időben igazán érdekel, a cukrászattal. Igen, cukrász tanuló lettem és ha minden jól megy,  kicsivel több mint egy év múlva már azt mondhatom, cukrász vagyok.
Fantasztikus érzés olyan emberekkel körülvenni magam, akiket az érdekel, ami engem.
Bár még csak 1 napon vagyok túl, de úgy érzem, jó lesz ez az év. Mindent beleadok, hogy igazán jó cukrásszá váljak.

Lelkesedésem annak is köszönhető, kaptam egy óriási lökést. Eddig "csak" a család és a barátok méltatták a süteményeimet de végre úgy néz ki, túl léptem ezen a korláton. Néhány hete elindult a NoSalty és a Sió közös játéka, ahol gyümölcsös süteményeket lehetett nevezni. Nem igazán szoktam ilyen dolgokkal foglalkozni, tényleg játéknak fogtam fel.
Már amikor neveztem, javában ment a szavazás, így volt olyan recept, amelyre több mint 1000 szavazat érkezett, amíg az enyémre talán 50. A közönségszavazás alapján az első 3 helyezett kapott díjat valamint a Sió szakmai zsűrije is kiválasztotta a maga kedvencét.

Nem is gondoltam komolyan, hogy én ezen a versenyen valamit is nyerni fogok amíg hétfőn meg nem érkezett az email a Sió-tól, hogy gratulálnak, az én receptemet választotta a Sió csapata a kedvencének, és vasárnap várnak egy forgatásra, aminek a keretein belül elkészítem a receptemet karöltve a Sió szakácsával, Szatmári Ferivel. Azt hiszem ez nagy szó, nekem legalábbis az, így a pályám legelején.
Vasárnap írom majd az élménybeszámolót, nagyon várom már a forgatást! A nyertes recept pedig az Étcsokihabos feketeszeder torta



2013. augusztus 6.

A idei nyár befutója: Túró rudi leves

Bizony, nálunk az idei nyár befutó levese a Túró Rudi leves. Furcsán hangzik? Kissé igen, de ha megkóstolod többé nem akarsz mást enni.
A kedvenc helyemen, a Bors GasztroBárban  ettem először ilyen finomságot, azon a héten minden nap visszamentem (Na jó, egy napot kivéve, akkor ellátogattunk a Leves. nevezetű helyre, amelyről azt állították, hogy a Borsos fiúk róluk koppintottak. Hát ha koppintás, igen jól sikerült. A Leves.-os leves nekem a Borsos után meglehetősen 'egyszerű' unalmas volt, a bagett pedig kemény, nem olyan isteni szaftos, puha mint a fiúknál)
Tehát a Túró Rudi leves... mennyei manna, de a főváros messzesége miatt nem jutok hozzá a kedvenc levesemhez amikor csak akarok, így cselhez voltam hajlandó folyamodni, eldöntöttem, hogy magam készítem el, amíg nem vagyunk Budapesti lakosok. Így hát nekiálltam kotyvasztani.



Hozzávalók:
180 gr túró
150 ml tejszín
200 ml tej
50 gr cukor
1 ek. vaníliás pudingpor

1/2 tábla étcsoki

A túrót összetörjük majd a tejszínnel alaposan elkeverjük. Ha nem szeretjük a nagyobb darabokat, akár turmixolhatjuk is, de darabosan az igazi. A tejből 100 ml-t elkeverünk a cukorral és a puding porral majd gázon összemelegítjük amíg elkezd forrni, levesszük a tűzről, ekkor hozzáöntjük a többi tejet és kézi habverővel beledolgozzuk a levesbe.

A csokit mikróban felolvasszuk és egy sütőpapírra kenjük vékony rétegben. Ha megdermedt apróra vágjuk vagy tépkedjük és beleszórjuk a levesbe. Akár nem is muszáj olvasztani, lehet simán a táblacsokit darabolni, de úgy elég kemény lesz.

A fiúk készítettek bele gyümölcs zselét, én is próbálkoztam vele.
Egy pici üveg (330ml) Cappy Eper koktélba keverem 1/2 cs. zselatint.
2 ek. vízhez hozzáadtam a porzselatint, vártam vele pár percet, hogy megszívja magát majd fél perc alatt a mikróban felolvasztottam és hozzákevertem a gyümölcséhez. Megvárjuk amíg kihűl és lehet belekockázni vagy belekanalazni a levesbe.


Pie pop avagy pite nyalóka

Nem vagyunk nagy pitések, de ezt meg kellett sütni. 2 tészta változatban készült: az egyik a Michel Roux féle flantésztával ( Tésztavarázs c. könyv, érdemes megvenni, valami fantasztikus!) a másik pedig egyszerű fagyasztott leveles tésztával.



Ízesítésben 3 félét készítettem, bármilyen keményebb lekvárra elkészíthető.

Diétás szilvás

4 érett szilva
2 ek. barnacukor
Tetejére mehet akár zabpehely, szezámmag is.

A szilvákat megmostam, kimagoztam és apró darabokra vágtam. Közepes lángon összeforralom a cukorral, amíg besűrűsödik. Hűlni hagyom.

Baracklekváros , mama-féle barack lekvárból
Áfonyadzsemes, ez most szánom-bánom bolti lekvárból.

A tésztához 250 gr lisztet egy tálba szórok, mélyedést csinálok a közepére, majd 125 gr vajat (vagy margarint) belekockázok, hozzáadok 1/2 tk. sót és 1 ek. cukrot valamint 1 tojást. Összemorzsolom az ujjaimmal, ne dolgozzuk agyon, épp hogy morzsalékos legyen. 40 ml hideg vizet adok hozzá és gyors mozdulatokkal összedolgozom. 1 órára folpackba csomagolva a hűtőbe teszem pihenni.



Én a leveles tésztával kezdem. Pár órával előbb kivettem a mélyhűtőből, hogy kiolvadhasson, nem volt nehéz dolga ebben a rekkenő hőségben.

Alaposan lisztezett deszkán kinyújtom a tésztát, amilyen vékonyra csak lehet, de vigyázzunk, ne ragadjon le. Tetszőleges kiszúrókkal formákat szaggatunk, figyeljünk, hogy párosan legyenek.
Ha megvannak egyet-egyet lekenünk egy felvert tojással, belenyomunk egy 1/3 hurkapálcikát (vagy saslikpálcát) a közepére halmozunk kb. egy kávéskanálnyi lekvárt vagy szilvát ( a kiszúró méretétől függően több vagy kevesebb) majd egy másik kivágott tésztával lefedjük. Összenyomkodjuk a széleket. Díszíthetjük úgy, hogy végig a szélen megnyomkodjuk hurkapálcikával. A tetejét lekenjük a felvert tojással és megszórjuk barna cukorral. Közepes hőmérsékleten 10 perc alatt készre sütjük, de közben figyelgetjük, sütőfüggő.  



2013. július 29.

Étcsokihabos feketeszeder torta

Tegnap kaptam szép adag fekete szedret, bio, vadom termő. Nyámm...
A felét azon nyomban befaltuk, de a többiből valamit mégiscsak sütni kellene. Kapóra jött egy ebéd meghívás, így már megvolt a helye az isteni gyümölcsnek.   Csináltam már ezt a tortát, bár más tésztával, más krémmel és más feltéttel, de attól ez még ugyanolyan :) A tészta most sima egyszerű piskóta lett, a krém csokis, mert úgy gondoltam, az jobban megy a szederhez mint a vaníliás.



Tészta:

3 tojás
9 dkg cukor
9 dkg liszt

A 3 tojást a 9 dkg cukorral habbá verjük. Ez kb 10 percig fog tartani, amikor már rendesen látszik a mixer "útja", akkor már jó lesz. Óvatosan, több részletben hozzászitáljuk a lisztet. Egy sütőpapírral bélelt formába öntjük és 10-13 perc alatt készre sütjük.

A krémhez:

3 tábla étcsoki (nálam ebből 1 tejcsoki volt)
400 ml tejszín
2 cs. zselatin
50 ml szederszörp

400 gr szeder
1 cs. instant tortazselé
4 ek. szederszörp

100 ml tejszínt felforralunk és beletördeljük a 3 tábla csokit. Simára keverjük és hűlni hagyjuk. 300 ml hideg tejszínt kemény habbá verünk és lassan hozzáadjuk a kihűlt csokit. Én öntöttem hozzá 50 ml házi szeder szörpöt, de elhagyható.
2 csomag zselatint beáztatjuk 50 ml vízbe, 5 percet állni hagyjuk majd fél percre a mikróba rakjuk, hogy feloldódjon, majd hozzákeverjük a tejszínhez. Alaposan, gyorsan keverjük el.

A tortaformába visszarakjuk a kihűlt tésztát és ráöntjük a tejszínes krémet. A szedret megmossuk és eligazgatjuk a torta tetején majd a tortazselét a leírás alapján elkészítjük de 4 ek. vizet szederszörpre cserélünk. Óvatosan a szederre adagoljuk. Pár órára a hűtőbe tesszük majd bezsebeljük érte az elismerő szavakat.


2013. július 21.

Omlós túró torta egy kis gyümölccsel

Sajnos, nem sajnos, nincs túl sok időm sütni, főzni. Elvileg szeptembertől már nem lesz ilyen hajtás, de akkor meg jön a suli meg a Csalogány. Már alig várom, hogy belevethessem magam a szakmai titkokba és egyéb fortélyokba, és átadhassam akár nektek, ha követtek!
Most egy könnyű túrós, tejszínes sütit hoztam. Nagyon finom, eteti magát, a gyümölcs variálható akár frissre is, de nekem így fagyasztottal nagyon tetszett, hűsítő élmény!



Hozzávalók:

2 db 15-ös laphoz
360 gr liszt
200 gr cukor
1/2 cs. sütőpor
csipet só
200 gr margarin
1 tojás

A tésztalapok hozzávalóit összemorzsoljuk. Először a lisztet keverjük el a cukorral, a sütőporral, a sóval és a citrom héjával majd belereszeljük a margarint. Sokat segít ha előbb bedobjuk a fagyasztóba fél órára. Majd ha ezeket alaposan elmorzsoltuk akkor hozzáütjük a tojás és ezt is beledolgozzuk az ujjaink hegyével, de ha mindezt egy késes aprítóban végezzük el, sokkal egyszerűbb!
Egy 15-ös tortagyűrűt kibélelünk sütőpapírral és a tészta felét belenyomkodjuk majd ezt tesszük a tészta másik felével is és 20-25 perc alatt készre sütjük 175°C-on.



A krémhez:

250 gr túró
250 gr joghurt
1 citrom leve és héja
5 ek. porcukor
150 ml tejszín
1 cs. zselatin + 3-4 ek. víz

250gr vegyes gyümölcs, nálam fagyasztott málna, szeder, ribizli, áfonya



A tejszínt kézi haberővel lazán felvertem. A túrót elmorzsoltam és ráöntöttem a joghurtot, belekevertem a porcukrot és a citrom héjat és levét majd a tejszínt is beleforgattam.
A zselatint elkeverjük egy kevés vízzel és állni hagyjuk 5 percet, hogy a zselatin megszívja magát majd a mikróba tesszük fél percre, közepes fokozaton, hogy felolvadjon és hozzákeverjük a túrós masszához.

Jó magas tortagyűrű kell ehhez a sütihez. (vagy 2 darabot egymásra rakunk, mint én)
A gyűrű aljába rakjuk az egyik kisült lapot és erre halmozzuk a túrós töltelék nagy részét, majd rá a másik lap, erre egy kevés krém és rá a gyümölcs. Én nem olvasztottam ki, csak elővettem amikor nekiálltam a sütinek, így már nem volt kemény, de még jó hideg.
Esetleg érdemes a lapokat valamilyen folyadékkal, gyümölcslével meglocsolni vagy készíthetjük piskóta tésztával is.



2013. július 18.

Crumble, azaz morzsasüti

Valami finomra, édesre vágytam. Nem volt elég a tegnap este összedobott madártej, valami új kellett. Tegnap este elhatároztam, hogy a mai projekt fánk lesz. Finom, puha, talán még csoki tölteléket is kap. Aztán jött a mélyebben belegondolás, hogy az mégsem valami friss, nyári süti. Tartogassuk a hűvösebb napokra, ma valami üdítő kell. Valamilyen véletlen folytán mindenhonnan a morzsasüti jött velem szembe ma reggel. Ám legyen, beadtam a derekamat.

Feketeerdő crumble

Hozzávalók:
1 ü. cseresznyebefőtt
1 citrom leve és héja
100 gr (1 tábla) tejcsoki (lehet ét is, de akár fehérrel is érdekes lehet)
2 ek. liszt

360 gr liszt
200 gr cukor
1/2 cs. sütőpor
200 gr margarin
1 tojás

A cseresznyebefőtt levét leszűrjük, erre most nem lesz szükségünk. A gyümölcsre reszeljük a citrom héja és ráfacsarjuk a levét, ráreszeljük egy nagy lyukú reszelőn a csokit és rászórjuk a lisztet. Összekeverjük és állni hagyjuk.

A tésztához a margarint fél órára a fagyasztóba rakjuk, jó kemény legyen. Kimérjük a lisztet, cukrot, sütőport egy tálba és ráreszeljük nagy lyukú reszelőn a margarint. Összemorzsoljuk, de nem gyúrjuk, csak épp morzsalékos legyen. Ráütjük a tojást és ezzel is elmorzsoljuk.

Egy tepsit (ennek híján kapcsos tortaformát) kivajazunk és lisztezünk és a tésztából két nagy marékkal és még egy féllel az aljára lapogatunk, lenyomogatjuk egy kissé. Erre szórjuk a cseresznyés keveréket majd a maradék tésztát rászórjuk, de ezt már nem lapogatjuk.

50 perc alatt 180°C-on készre sütjük, forrón még ne szeleteljük!

Van olyan változata a sütinek amikor az aljára nem kerül tészta, ezt is érdemes kipróbálni, de inkább egy vagy két személyes szuflé formában, amiből csak ki kell kanalazni.



2013. július 12.

Szívecskés banánkenyér

Hosszú ideje ez az első olyan hét, hogy nem tudtam sütni, főzni. De hát ha munka van, akkor munka van. Muszáj volt albérletet keresni, így ezt a hetet rászántuk és felköltöztünk egy hétre a nagyvárosba, hogy megtaláljuk AZ otthonunkat. Nem volt könnyű a dolog, lévén a magas elvárásaimnak, de végül úgy néz ki megvan. Lesz rajta még mit alakítgatni, de szeptemberre szép lesz és otthonos, ha minden jól megy.

Még az utazás előtt készítettem ezt a finomságot. Régóta nézegettem az ilyen mintás kenyereket, nagyon tetszettek és most eljött az idő, hogy én is megsüssem. A jól bevált banánkenyér receptemhez nyúltam, fontos volt, hogy puha maradjon másnapra is.

Hozzávalók:

Rózsaszín tészta:
20 dkg cukor
15 dkg vaj
4 tojás
3 ek. tejszín
3 ek. tej
3 banán
25 dkg liszt
1/2 tk. szódabikarbóna
2 tk. ételszínezék (piros, vagy amilyenre szeretnénk a szívecskét)



Lényeges, hogy a banán már jó érett, inkább túlérett legyen. Zöld banánból nem lesz olyan finom, nekem legalábbis úgy nem ízlett.
A 3 banánt péppé törjük egy villával és félrerakjuk, akár napos helyre is, amíg a többit összeállítjuk.
A cukrot a kissé megolvasztott vajjal alaposan elkeverem majd kézi mixer segítségével összedolgozom a tojásokkal. Hozzáadom a tejet és a tejszínt majd a banánpépet. A szódabikarbónát elkeverem a liszttel és a masszához adom majd belekeverem a színezéket. Ezt a tésztát akár fehéren is lehet hagyni, a valaki nincs oda a színezékért, a másik úgyis kakaós lesz, el fog ütni a két szín.



A masszát egy sütőpapírral bélelt gyümölcskenyér formába öntöm és 175°C-on 30 perc alatt kisütöm. A sütés idő sütőfüggő. Ebből a tészta adagból 2 rúd lesz.

Amíg sülnek, elkészítjük a barna tésztát. A recept ugyanaz, csak rakunk bele még 10 dkg olvasztott étcsokit és 3 ek. cukrozatlan kakaóport.

Ha kisült a rózsaszín tészta 1-2 ujjnyi szeleteket vágunk belőle és szaggatóval (nálam szív alakú) kivágjuk a tészta közepéből a formát. Használhatunk egyszerű kör alakút is.

A forma aljába adagolunk egy keveset a kakaós masszából majd erre szorosan állva rásorakoztatjuk a kivágott formáinkat majd a maradék tésztát ráöntjük, ügyelve, hogy oldalt is mindenhol fedje a formákat a tészta. Kicsit hozzáütögetjük a pulthoz, hogy eligazodjon.

30 percre betoljuk a sütőbe, figyeljük, nehogy megégjen.
Irány a Sweet Valentin Link Party oldalára! 

2013. július 6.

Bonbon válogatás készült

A mai nap készült egy kis válogatás: Citromfüves-kakaós pillecukor, Eszterházy praliné és szilvás, szilvapálinkás bonbon.
 Nekem egy kicsit összevissza, de ez az élvezeti értékéből vajmi keveset von le.
Ajándékba készült egy pár gyógytornásznak, remélem örülni fognak neki.


Pillecukor:

1 marék citromfű
1 csésze meleg víz

A citromfüvet összetépkedjük és ráöntjük a vizet. Pár órát vagy akár egy éjszakát is állni hagyjuk, másnap leszűrjük.

60 gr víz
1/2 cs. zselatinpor

60gr citromfüves vízben elkeverünk 1/2 cs. zselatint. Állni hagyjuk.

2 1/2 ek. cukrozatlan kakaópor
1 csapott ek. instant kávépor
30 g citromfüves víz
40 g méz

Egy nagyobbacska tálban összekeverjük a kakaót és a kávét. A vizet mikróban felmelegítjük és hozzáöntjük,  majd a mézet is belecsurgatjuk, összekeverjük.
A zselatinos keveréket fél perc alatt megmelegítjük a mikróban és hozzákeverjük.

100 g cukor
40 g méz
1 ek. citromfüves víz
csipet só

Összekeverjük a cukrot, mézet, vizet és a csipet sót majd melegíteni kezdjük. Körülbelül 5 percig főzzük, forraljuk.

A kézi mixert kis fokozatra kapcsoljuk és nagyon lassan hozzáöntjük a cukros szirupot a kakaós keverékhez, közben nagyon alaposan, mindenhol keverjük a mixerrel. Ez fontos, különben lesüllyed az aljára és összeáll a cukor.
Ha benne van még 5 percig kis fokozaton járatjuk a gépet, ellenőrizzük, hogy az alján nincs-e összeállva a cukorból, ha igen, felkeverjük egy kanállal és eldolgozzuk. Ha letelt az 5 perc a legmagasabb sebességre kapcsolunk és így járatjuk még 6-7 percig. A massza ki fog világosodni és körülbelül 3-4x-es térfogatra nő.
Egy dobozt kibélelünk folpack-kal és beleöntjük a masszát. Fagyasztóban 2-3 óra alatt szépen megszilárdul, de berakhatjuk a hűtőbe is, akár egy éjszakára.
Ha megdermedt szépen kibontjuk és egy háztartási ollóval kis darabokra vágjuk. Egy tálkába kakaót szórunk és minden darabot meghempergetjük benne majd egy szitán lerázzuk róluk a felesleget és ÉLVEZZÜK!
Forrás kisebb változtatásokkal: Praliné Paradicsom



Eszterházy praliné

150 gr darált dió
3 ek. cukor
1 dl tejszín
1  tk. vaj

A diót megpirítjuk egy kissé majd hozzáadjuk a cukrot. 2 percig kevergetjük, ez alatt a cukor elolvad. Leveszük a tűzről és hozzáöntjük a tejszínt majd a vajat is. Alaposan összedolgozzuk és egy négyzet alakú edénybe öntjük. Én egy 20x15cm-es dobozt használtam. Alaposan lelapogatjuk a diós masszát, igyekezzünk, hogy mindenhol egyforma vastag legyen.

40 gr tejszín
30 dkg fehér csoki vagy bevonó, utóbbival puhább lesz
2 ek. rum

A tejszínt felforraljuk, levesszük a tűzről és belekeverjük a csokit. Ha nem olvad el rendesen visszatesszük még egy picit a tűzre. Belekeverjük a rumot és ráöntjük a diós masszára.

Tegyük hűtőbe amíg megdermed. Ha kész, felvágjuk hosszúkás darabokra.

20 dkg fehércsokit felolvasztunk és temperálunk.

(Felmelegítjük 40-46°C-ra, kevergetéssel lehűtjük 33-34°C-ra, hozzákeverünk 2 gr porított kakaóvajat és tovább hűtjük 29-30°C-ra)

A kockáinkat egy rácsra tesszük és bevonjuk a fehér csokival. Egy teáskanálnyit ráfolyatunk a csokiból egy kockára és megpróbáljuk mindenhol befedni vele.
Ha minden kocka kész, megvárjuk amíg megdermed a bevonat.

5 dkg tejcsokit felolvasztunk, nem muszáj temperálni, de megtehetjük. Egy tiszta injekciót megfosztunk a tűtől és ebbe szívjuk fel az olvasztott tejcsokit. Egy kicsit felfordítjuk, hogy minden levegő a csőhöz tudjon vándorolni és kinyomjuk belőle. Ezután már dolgozhatunk vele, 3 csíkot húzunk minden kocka tetejére és a két végén és a közepén végighúzunk egy kést, de nem nyomjuk rá, csak, hogy meglegyen a minta.
Ha kész mind, hűtsük le.


Szilvapálinkás, szilvás bonbon

20 dkg étcsokit megolvasztunk és temperálunk.

(Felmelegítjük 40-46°C-ra, kevergetéssel lehűtjük 34-35°C-ra, hozzákeverünk 2 gr porított kakaóvajat és tovább hűtjük 31-32°C-ra)

A formáinkat kikenjük az olvasztott csokival, lehúzzuk a felesleget, lehűtjük, ha megdermedt megismételjük. Újra hűtés, addig elkészítjük a tölteléket.

1 nagy marék aszalt szilvát körülbelül 1 dl szilvapálinkával leöntünk. Jót tesz neki, ha áll egy kicsit, így ezt akár előző nap is megtehetjük.
Öntsük az egészet aprítógépbe és dolgozzuk finom pépesre. 5 dkg csokit olvasszunk meg és adjuk hozzá, keverjük össze ezzel is.
Ha megdermedt a hüvely, tölthetjük is. Annyi tölteléket tegyünk minden mélyedésbe, hogy legyen hely a lezáráshoz.
A maradék csokit újratemperáljuk és ezzel zárjuk le. Minden mélyedést feltöltünk csokival és a felesleget és határozott mozdulattal eltávolítjuk.
Visszarakjuk hűlni, ha megdermedt, kifordítjuk és élvezzük.

2013. július 5.

Mintás piskótatekercs

Sosem sütöttem még piskótatekercset, de érdemes volt kipróbálni. Finom, puha.... nyámm.
Ajándékba készült, nagyon örültek neki.



Díszítéshez:
1 tojásfehérje
40 gr liszt
30 gr cukor
30 gr vaj
ételfesték, vagy ha barna mintát szeretnénk cseréljünk ki 20 gr lisztet kakaóra

Tésztához:
5 tojás
12 dkg liszt
12 dkg cukor
1/2 tk. szódabikarbóna

Tetszés szerinti krém, lekvár



A díszítéshez a tojásfehérjét verjük kemény habbá. Olvasszuk meg a vajat, keverjük össze a cukorral majd adjuk a tojásfehérjéhez. Szitáljuk bele a lisztet és ha kakaóval dolgozunk, azt is. Dolgozzuk össze óvatosan, hogy a fehérje ne nagyon törjön meg, keverjük bele az ételfestéket, tetszés szerinti mennyiségben, attól függően, mennyire akarunk sötét színt.
A tepsit béleljük ki sütőpapírral és rajzoljuk meg rá a mintát. A kívánt mintát előre meg is rajzolhatjuk, de ne legyen túl aprólékos. Töltsük egy zacsiba és vágjuk ki a sarkát, majd rajzoljunk vele. Nekem így nem igazán jött össze, nagyon folyt ehhez a massza, ezért kiskanállal pöttyintgettem a tésztát.

A tésztához a tojássárgákat keverjük fehéredésig a cukorral majd szitáljuk bele a szódabikarbónával elkevert lisztet. A fehérjét verjük kemény habbá és óvatosan forgassuk a masszához.

Öntsük a tésztát a mintánkra, igyekezzünk úgy, hogy ne nagyon kelljen utána igazítani. Ha mégis, fogjuk a sütőpapírt a tepsihez és forgassuk addig, amíg a massza el nem terül eléggé.

Előmelegített 180°C-os sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.

Ha kész, kifordítjuk egy tálcára, lehúzzuk a sütőpapírt, nedves konyharuhát fektetünk rá, úgy, hogy a mintás fele legyen a ruha felé és feltekerjük. Ha a tészta széle kissé megkeményedett sütés közben, vissza fog puhulni. Hagyjuk langyosra hűlni feltekerve majd tekerjük ki, töltök meg tetszés szerinti krémmel (nálam házi eperlekvár) és tekerjük vissza.


2013. július 4.

Az első polikarbonát formám

Tegnap nagyon ráértem és olvasgattam, találtam sok jó leírást polikarbonát formákról. Az utolsó lökést Balhétterem leírása adta meg. Tudtam, nekem kell egy ilyen, ha komolyabban szeretnék ezzel foglalkozni. Mivel a hétvégére volt 2 fontos "megrendelésem" úgy gondoltam, itt az idő, most vagy soha. Tehát délelőtt berohantam az én kis ellátómhoz: Gréta és szerencsére volt náluk épp polikarbonát forma. Magamévá is tettem egy szép, levél alakút.

Hazaérve egyből nekiestem egy tábla csokit olvasztani. Nagy igyekezetemben nem is volt itthon semmi tölteléknek való, kotyvasztani pedig nem akartam, így lekvár került bele. Hát mit ne mondjak, így is elfogyott.
Valami fantasztikus ez a forma. Nekem is ugyanaz a tapasztalatom, mint amit eddig mindenkinél olvastam: azt gondoltam eddig, hogy jók a bonbonjaim, de a mai nap után más dimenzióba helyeződött a jó bonbon kifejezés. Az eddigiek ehetőek voltak, vagy max. elviselhetők. Ez a mai viszont azt mondom, jobb mint a bolti. Isteni, finom, mennyeien !roppanós! csokit kaptam eredményül. Ezt szilikon formában még sosem tudtam elérni, pedig eddig is ugyanígy temperáltam.
Sajnos az első darabokat nem sikerült megörökíteni, annyira jól sikerültek. :)



Sült hagymás nyamm

Valami sósra vágytam már ezután a rengeteg csoki után. Kinéztem egy isteni feta krémet, de ez még nem volt elég, kell mellé valamit sütni is.



50 dkg liszt
2 cs. szárított élesztő
2,5 dl langyos tej
1 tk. só
5 + 1 ek. olaj
2 fej hagyma
10 dkg vaj
1 tojás



A lisztet egy nagyobb edénybe szitáljuk, elkeverjük vele az élesztőt. Hozzáadjuk a sót majd a tejet és az olajat. Kicsit összedolgozzuk és hagyjuk állni 5 percet. Ekkor kiborítjuk a tiszta munkafelületre amit előzőleg egy evőkanál olajjal kentünk be. Itt alaposan megdolgozzuk a tésztát. Ha szép, egységes a tészta letakarva, meleg helyen 1 órát kelesszük. 
A 2 hagymát félbevágjuk és vékony szeletere vágjuk. Kevés olajon megpirítjuk. 
Ha a tészta megkelt 5 egyenlő részre részre vesszük a tésztát, gombócot formálunk mindből és 10 percig békén hagyjuk kelni. Ha letelt egyenként kinyújtjuk körülbelül akkorára mint amekkora formában fogjuk sütni.
10 dkg vajat kissé megolvasszuk. Ha az első kört kinyújtottuk megkenjük egy kevés vajjal, ha a másodikat is kinyújtottuk, rátesszük az elsőre és ezt is lekenjük. Így folytatjuk, amíg el nem fogy. Ekkor így nyújtunk rajta még egy keveset, körülbelül 3 centivel legyen nagyobb mint a forma. 
Rányomjuk a formát, hogy látszódjon a körvonala és ennek mentén végig levágjuk a tésztát. Ezt a levágott tésztát 4 egyenlő részre osszuk, ebből lesznek a rózsák a közepén. Ehhez a csík egyik végébe rakunk egy kis hagymát, és ennél fogva feltekerjük.
A kört én 24 egyenlő részre osztottam, lehet kevesebbre is, de szerintem így lesz pont egy kellemes falatnyi egy tészta.
A háromszögeket feltekerjük az egyik oldaluk mentén, tehát nem két csücskül lesz, csak egy. A vastag felével a "fal" felé lerakosgatjuk őket az előre kivajazott és lisztezett formába. Ha kész, a közepébe ültetjük a rózsákat.  Hagyjuk kelni még 20 percet, lekenjük egy felvert tojással majd rászórjuk a maradék hagymát.
180°C-ra előmelegített sütőbe toljuk és 40-45 perc alatt készre sütjük. Félidőben nekem le kellett takarnom, mert megégett volna a teteje, érdemes figyelgetni.


És végül a "feta" krém. Azt hiszem lehet így hívni. Krémfehérsajtot kaptam csak, 200gr-ot összetörtem villával, hozzákevertem 5-6 ek. tejfölt, összevágtam apró szeletekre egy fél kígyóuborkát, összekevertem és voilà, kész a krém. 

2013. július 1.

A kihívás


Szóltak, hogy a "falumban" vásár lesz a hétvégén, és szívesen látnának engem és az alkotmányaimat (ékszerek és a bonbonok). Mindezt csütörtök délután, a vásár szombaton kezdődik. Hát jó, legyen, kellenek a kihívások, a korlátok pedig ledöntésre valók. Így hát elkezdett pörögni az agyam, hogy mit is alkossak. Volt szó tiramisu bonbonról, fenyőmézes bonbonról, ésatöbbi. Minden esetre vettem 1 kg étcsokit és 1/2 kg fehér csokit, lesz ami lesz. Péntek reggel felpattantam és már álltam is neki főzni, keverni, kavarni.
Az első, amit elkészítettem a törökméz volt. A recept isteni, de nem kell abba a hibába esni, amibe én, várni, hogy "kapjon még egy kicsi színt". Amikor elkezd picit aranyosodni, már mehet is bele a szódabika.
Tehát akkor a recept:
10 dkg cukor
3 ek. méz
1 1/2 tk. szódabikarbóna

Előkészítünk egy tepsit, jénait, tálcát, amelyik szimpatikus, amibe majd beleöntjük a törökmézünket. Kibéleljük sütőpapírral és nagyon! vékonyan megolajozzuk.
A mézet és a cukrot összekeverjük és feltesszük melegedni. Nem szabad a tűzön már keverni, csak rázogatni az edényt. Amikor kapott egy kis szint levesszük a tűzről és hozzákeverjük a szódabikarbónát. Kiöntjük az előkészített edénybe kicsit elegyengetjük és szobahőmérsékleten hagyjuk megdermedni. Nem kell rá túl sokat várni.
Finom, puha, levegős lesz a végeredmény, nem a fogkitörős fajta.


 Végül a sok ötlet közül a 3 befutó:  Rákóczi túrós, Barna sörös meggy, Sangriás aszalt áfonya

A Rákóczi túrós hozzávalói:

200 gr fehércsoki
2 gr. porított kakaóvaj
3 ek. túró
3-4 ek. tejszín ( a túró állagától és függ, nekem kicsit több kellett)
1 ek. cukor
kevés baracklekvár

A fehércsokit megolvasztom és temperálom. Felmelegítem 40-46°C-ra, kavargatással lehűtöm 33-34°C-ra, belekeverem a 2 gr porított kakaóvajat és tovább kavarom, amíg elérni a 29-30°C-t.
Ekkor kikenem a csokival a szilikon formákat, bedobom a hűtőbe, amíg megdermed, kap még egy réteg csokit, majd ha ez is megdermedt minden forma aljára pöttyintek egy kis baracklekvárt.
Visszarakom a hűtőbe amíg a túrós masszát megcsinálom. Egy tálba mérem a túrót, tejszínt és cukrot és botmixerrel egyneművé keverem. Amikor jó az állaga beletöltöm a kész hüvelyekbe, de vigyázok, hogy maradjon kb. 2 mm a lezáráshoz. Visszarakom a hűtőbe, amíg a megmaradt csokit újratemperálom majd minden mélyedést feltöltök csokival és egy (vagy több) határozott mozdulattal lehúzom a felesleget. Figyeljünk, hogy a mélyedések mellett tiszta legyen a terep, mert akkor lesz szép a kész bonbonunk. Visszarakjuk a hűtőbe és 1/2 óra múlva ellenőrizzük, hogy megszilárdult-e teljesen a talp, ha igen, kifordítjuk a kész bonbonokat.


A barna sörös meggy bonbon hasonlóan készül.

Hozzávalók:

300gr étcsoki
2 gr porított kakaóvaj
2 ek. tejszín
6 ek. meggyes Soproni Démon barna sör
15-20 szem meggy, magozva

A tejszínt 2 ek. sörrel melegíteni kezdem majd beletördelek 100 gr csokoládét. Leveszem a tűzről és ha elolvadt hozzákeverem a maradék sört. Hűlni hagyom.
A maradék 200gr étcsokit temperálom. Felmelegítem 40-46°C-ra, kevergetéssel lehűtöm 34-35°C-ra,  belekeverem a kakaóvajat és tovább keverem amíg elérni a 31-32°C-t. Ekkor kikenem vele a formát. Hűtöm, ha megdermedt kikenem még egyszer. Ha ez is megdermedt rakok minden forma aljára méretétől függően egy fél vagy egy egész szem meggyet majd rátöltöm a krémet, de hagyok kb. 2 mm-t a lezáráshoz. A maradék csokit újratemperálom és minden formát feltöltök csokival és egy határozott mozdulattal lehúzom a felesleget. Ismét hűtés és amikor teljesen megszilárdult a talp kifordítom a bonbonokat a formából.


A Sangriás aszalt áfonyával van talán a legkevesebb munka.

Beáztatjuk az áfonyát a Sangriába körülbelül egy órára. Elkészítjük a hüvelyeket a fenti módon. Az áfonyát kinyomkodjuk hogy ne áztassa el a csokit és megtöltjük vele a bonbont, helyet hagyva a lezárásnak, majd lezárjuk. Ha megszilárdult, kifordítjuk a formából.

És a végére egy kis betekintés a kulisszák mögé: készülnek a bonbon dobozok.




2013. június 28.

Egy igazán pasis torta




A legnehezebb dolog a világon egy férfinak ajándékot venni, ez tudományosan bizonyított tény :)
A torta általában bónuszpálya, de mi van ha nem édesszájú az illető? Akkor bizony kap egy nem édes tortát. Itt nem pacal tortára, esetleg lecsó tortára gondolok, hanem egy fanyarabb ízvilágú, tegyük föl citrom tortára.  Ez mindig bejön, nálunk örök sláger, mindig minden körülmények között, így újfent erre a tortára esett a választásom. Ebben az esetlen feldobtam egy réteg ribizli zselével is, ennek van most a szezonja, jól passzol a citromhoz és még színben is harmonizált a külső borítással.
Tény, hogy a formázásról van még mit tanulnom, de első próbálkozásnak nekem megfelel :)





2013. június 24.

Barackos túró torta sütés nélkül

Ebben a melegben mi mással is lehetne kényeztetni a családot, mint sütés nélküli finomsággal? Most egy egyszerű, barackos finomságot hoztam. Bármilyen idénygyümölcscsel helyettesíthető kedvünk szerint. Most cseresznye, meggy, málna, ribizli, később szilva, esetleg puha körte vagy mangó, úgyis nagy divat manapság :) Érdekes lehet banánnal is.


A kekszes réteghez:

150gr keksz (nálam ZabÁlom almás)
40 gr étcsokoládé
25 gr vaj

A kekszet nagyon apróra törjük majd hozzákeverjük a felolvasztott csokit és vajat. A tortaforma aljába alaposan lenyomkodjuk. Berakjuk a hűtőbe vagy a fagyasztóba amíg elkészül a túrós réteg.

Túró réteghez:

500gr túró
1/2 nagy doboz tejföl
2 citrom leve és héja
3-4 ek. víz
20gr + 4 ek. cukor
2 cs. zselatin

A túrót áttörjük 20 gr cukorral és a tejföllel, hozzákeverjük a citromhéjat. A 2 citrom levét feltesszük melegedni 4 ek. cukorral. A zselatint 3-4 ek. meleg vízzel elkeverjük és a meleg cukros citromhoz öntjük. Ha épp egyet forr, levesszük és egy keveset hozzákeverünk a túrós pépből, majd az egészet a többi túróhoz adjuk. A kekszre öntjük, elegyengetjük a tetejét és visszatesszük a hűtőbe vagy a fagyasztóba.

Barack réteg:

3 nagyobbacska őszibarack
6 ek. porcukor
3 ek. pektin

A barackot meghámozzuk, összedaraboljuk és leturmixoljuk. Feltesszük melegedni. A cukrot összekeverjük a pektinnel és még mielőtt felforrna a barackpép belekeverjük a pektines cukrot apránként, folyamatosan kevergetve. 4-5 percig még forraljuk majd a túrós massza tetejére öntjük. Ilyenkor díszíthetjük cikkekre vágott barackkal, ha úgy tetszik.

Visszatesszük a hűtőbe vagy a fagyasztóba és egy óra után már szeletelhető is.