Népszerű bejegyzések

2013. június 9.

Az a bizonyos KitKat & Smarties torta

Sok helyen láthatjuk ezt a tortát, ha a neten böngészünk. Már amikor először találkoztunk, akkor tudtam, hogy a kapcsolatunk szorosabb lesz puszta nézelődésnél, meg kellett alkotnom a saját verziómat. Egy hete azon gondolkoztunk, hogy mit vigyünk a következő hétvégén megrendezésre kerülő lagziba, ahova hivatalosak vagyunk, amikor édesanyámnak eszébe jutott, hogy ha már ennyit sütögetek, kamatoztassuk ezt, és süssek egy tortát, mitöbb, pár darab kis méretű kísérő tortával. Én boldogan vállaltam a feladatot és tudtam, eljött az ideje, hogy megismerkedjünk mi hárman, KitKat, Smarties és én. 
Két emeleteset terveztem, pedig ilyet még sosem sütöttem, de jól sikerült. A főpincér gratulált a tortákhoz (állítólag, nem nekem :( ) de a legnagyobb öröm mégis az volt, hogy megkérdezték, cukrász vagyok-e? Nem, nem vagyok cukrász, de ilyenkor érzem, hogy jó irányba haladok. Hét elején beiratkoztam cukrásznak, tehát másfél év múlva már mondhatom, hogy igen, cukrász vagyok. A sok duma után pedig a recept.





Felső szint: Kávés whiskey torta

Tészta:
15 dkg liszt
20 dkg cukor
40 g kakaó
1/2 cs. sütőpor
2 tojás
120 ml tej
60 ml olaj
1 cs. vaníliás cukor
100 ml forró kávé
20 ml ír whiskey (én Kentucky Jacket használtam)

csipet só

A lisztet, cukrot, kakaót, sót, vaníliás cukrot és a sütőport egy nagyobb tálban összekeverem. Hozzáadjuk a folyadékokat, először a tojást majd a tejet, olajat. Robotgéppel alaposan összedolgozzuk, szép sima, egynemű legyen, ezután hozzáöntjük a friss kávét és végül a whiskey-t is.
Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük. Én 2 darab 15cm-es tortagyűrűt használtam, alá sütőpapírt fektettem, a karikát csak kivajaztam. Ez a mennyiség épp elég lett 2 ekkora formához, de lehet sütni egy nagyobban is. 15-20 perc alatt készre sütöm 180°C-on. Függ a formától, sütőtől, tűpróbával ellenőrizzük. 

Krém:
250ml habtejszín
10ml whiskey
1 ek. instant kávé, de kóstoljuk, nem mindegyik ugyanolyan intenzív
1 cs. habfixáló

A tejszínt viszonylag kemény habbá verem a habfixálóval majd hozzáadom a kávét és a whiskey-t is és alaposan összeforgatom.

Megvárjuk amíg a tortalap kihűl és megtöltjük a finom krémmel. Én csináltam még egy fél adag krémet és ezzel bevontam. 

Alaprecept Colors in the Kitchentől kisebb változtatásokkal.

A torta alsó szintje nagyon citromos és habos. 

Tészta:
12,5 dkg vaj
14 dkg liszt
1/2 cs. sütőpor
10 dkg cukor
1 kis pohár tejföl
 2 db tojás
1 citrom leve és héja

A vajat egy kicsit megolvasszuk a mikróban és hozzáadjuk a cukrot majd alaposan kikeverjük egy kézi habverővel. (gépivel is működik :) ) Hozzáadjuk a tojásokat egyesével majd a citrom levét és héját is. Ha már szépen elkeveredett jöhet bele a tejföl majd a liszt egyik fele. Ezzel csomómentesre keverjük és beleöntjük a másik felét is, ezzel is kikeverjük. Sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntjük és 160°C-on fél óra alatt készre sütjük. Nekem egy ekkora tortához 3 ilyen lapot kellett sütnöm. 

Krém:
2 dl habtejszín
1 kis pohár tejföl
2 citrom héja és leve
1 cs. zselatin
10 dkg cukor

A tejszínt kemény habbá verjük majd hozzáadjuk a cukrot, citromok héját és levét és a tejfölt. A zselatint pár evőkanál meleg vízben feloldom és hozzákeverem a masszához. Érdemes nem sokkal a felhasználás előtt elkészíteni, hogy már betöltve keményedjen meg.


A díszítéshez 40dkg cukorkát használtam el (Tescoban kapható, kimérős fajta) és rengeteg KitKat-et, 13 csomag az aljához és 7 csomaggal a tetejéhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése